Barion Pixel

Beszámoló a Vizslatalálkozóról

2023.09.10.
Napkor

A Vizslatalálkozó 2023.09.10-én vasárnap délelőtt került megrendezésre a Nyíregyházához közeli Napkoron, a Kerekerdő Turisztikai Központban, a Magyar Vizsla Klub támogatásával.
Az idén főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkeztek a résztvevők. 25 ember és 15 kutya gyűlt össze- a kora őszi szokatlan kánikula ellenére- a csodás környezetben, az Erdei Iskola gyönyörű parkjának területén. Az összejövetelen a magyarvizsla kennelek, tenyésztők, kutyatulajdonosok és persze kutyák találkoztak, mutatkoztak be, ismerték meg egymást.
Vasárnap 10 és 11 óra között gyülekeztünk, vártuk az érdeklődőket és közben kis „welcome- pogácsát” és ásványvizet lehetett fogyasztani. Rövid megnyitóval, programismertetővel kezdődött a rendezvény. Majd Szögi Lajos a Magyar Vizsla Klub vármegyei képviselője tartott ismertetőt a Magyar Vizsla Klub várható rendezvényeiről és a tenyésztési feltételekről. Valamint információk hangzottak el az alapvizsga követelményeiről, ami később
gyakorlatban is bemutatásra került. Egy közeli tónál a vizimunkát, a mezei részeket pedig a park területén lehetett gyakorolni. Ezt követően megválaszolásra került a résztvevők által feltett néhány a vizsgák körülményeivel, követelményeivel, feltételeivel, valamint a kutyatartással,-
kiképzéssel kapcsolatos kérdés.
Ezt követően egy ízletes babgulyást fogyaszthatott el minden kedves résztvevő. A rendezvény a jelenlévők és szervezők szerint is jó hangulatban,
kellemesen, hasznosan telt.

Nyíregyháza, 2023. szeptember 11.
Szögi Lajos