Barion Pixel
Kedves Vizslások!

A hétvégi dániai FT Európa Kupáról szerenték egy kis beszámolóval szolgálni!
Először is piszok messze van ez a Dánia! Kb. 15 óra volt az út, sok-sok útlezárással, eltereléssel, dugóval, főleg Csehország és Németországban. Az ország egyéb iránt gyönyörű és nagyszerű időjárást fogtunk ki. Eső nem volt a három napban, a szél általában sajnos gyenge volt, néha forgott is. 8 nemzet 45 magyar vizslája a nyílt osztályban és 22 vizsla a Derbyben mérette meg magát.
Az első meglepetés akkor ért bennünket, mikor közölték, a négy versenyzöi kört csoportonként csak egy(!) és csak dán nemzetiségű bíró bírálja. A második, amikor megtudtuk, hogy a négyből három csoportnak cukorrépa mező jut. Nekünk pénteken, az első versenynapon az jutott.
Tim kezdett Sámánnal két igen gyengén futó dán és egy angol hölgy után akinek sikerült pontoznia. Sámán mint a táltos repült a répába, meg sem fogta a vizes hepehupás terep. Sajnos a bíró az előzőleg lekeresett területre irányította őket, így sok esélyük nem volt madarat találni.
Aztán Bogival mi is megismerkedtünk a répalevél „gyönyöreivel”. Bogi sem vette szívére a nehéz terepet. Szokásos Daltonos tempójával szépen keresett. 10. percben szép vadmegállás, szaladós fácán, szép ráhúzás, de a madár csak nem akart felkelni. Úgy gondoltam segítek a patthelyzeten és egy levélbe való rúgás után felrepült a tyúk. Bogi helyben maradt, én lőttem a levegőbe, Bogi továbbra is helyben maradt. Bíró bólintott, pórázra vetette a vizslát és közölte van még néhány perc a 15-ből, úgyhogy futás tovább! Épp 15-nél jártunk amikor ismét Bogi beállt egy madarat. Mikor Bogi mögé értem a másik fácántyúk is elkezdett szaladni a művelési nyomban, jeleztem lőnék, mert ez sem akar kelni. Nem engedte a bíró, mutatta gyerünk csak tovább! Kb. 50 m (!) ráhúzás után végre felrepült a madár, kelésre, lövésre Bogi ismét tökéletes volt. Futamnak vége, nagy örömködés, dicséretek, gratulációk a versenyzőtársak részéről. Látszott az arcokon, mindenki elkönyvelte, ezt most jól megnyerték a magyarok!
Nem sokkal később Pipaccsal következtem. Számomra is meglepetés volt a futása. Ha nem is olyan szélesen, de kitartóan, magas orral keresett az öreg lány. A bírónak oly nagyon tetszett, hogy rátett 5 percet a 15-re. Sajnos így sem jutottunk madár elé.
Helyben nem volt értékelés, csak közös a bázisponton. Aztán itt jött a fekete leves! Nem hogy Bogi nem lett első, csak „jó” minősítést kapott, mondván nem a kutya keltette a madarat, hanem a vezető.
Szombaton a Derby két csoportban, 11-11 vizslával zajlott.
Végre gyönyörü mezőket kaptunk, egy korong lőtér tőszomszédságában, ahol szólt a puska rendesen! Ismét Sámán kezdett előbb. Szélesen, nagy tempóba keresett, egy fogolycsapatra szépen elkezdett húzni, de nagyon hamar keltek és Tim nagyon messze volt az akciótól.
Bogi következett, egy kissé hullámos terepen. Itt is volt fogolycsapat. Boginak, talán csak egy forduló kellett volna, hogy megtalálja őket, de ahogy felértem a bíróval egy púp tetejére, kiszúrtak bennünket a madarak és nem tették meg a szívességet, hogy Bogi pontozzon. A bíró nagyon korrekt volt, látta hogy nem a vizsla hibázott. Még 5 percet kaptunk plusszban, a bírónak nagyon tetszett Bogi futása, mindenképp szetette volna madár előtt látni, de nem volt több madár a területünkön. Itt egy kis szerencse jól jött volna!
Még ezen a napon tartották a küllemi bírálatot és vízi elhozásokat. Sámánt választották a legszebb rövidszőrű kannak! Pipacs is összevetésre került a legszebb szuka címért, de a Cseh kutya, Duna lett a győztes.
Vasárnap a nyílt FT második fordulójában Pipaccsal első induló voltam. Gyenge, enervált futást mutatott, nem ismertem rá péntekhez képest.
Bogival következtünk. Repcetáblát kaptunk. Hatalmas, a péntekinél is nagyobb tempó széles keresés jellemezte a futást, mikor az egyik jobbos fordulónál felkelt előtte a fogoly. Azonnal helyben maradt, de nincs mit szépíteni, ezt elszúrta! Véget ért számunkra futam.
Sámánban reménykedtünk még! Ő is repült szinte a mezőn és a 15. percben ott is volt a lehetőség. Mielőtt elfogyott volna előtte a terület egy fasor előtt gyönyörűen befeszült az állásba. Mikor Tim a kutya mögé ért mi már láttuk, hogy kel a fogoly a fasor túloldalán, de Tim nem látta a fák koronájától, így a lövés elmaradt! Ekkora pech! Ha Tim azt választja hogy a bíró adja le a lövést (bizony, lehetett választani!) akkor ez a pont meglett volna!
A másik magyar csapat, a drótszőrűek, Miczek Zsófi vizslái, nagyszerűen helytálltak, hiszen az egyéni számtalan sikeren kívül az összetett csapatversenyt is megnyerték!
Nagy-nagy gratuláció nekik, hiszen hazahozták az aranyfácános trófeát!

Vizslás Üdvözlettel: Varga János
Rövidszőrű Magyar Vizsla magyar csapat, csapatkapitány

A résztvevő vizslák:

  • Nemzet Kincse Sámán
  • Tropical Fruit of Skyrocket (Pipacs)
  • Pázmándi Pipacs Bogi

Csapattagok:

  • Varga János
  • Tim Ngoetra