Két magyar vizsla fajta létezik:
a RÖVID SZŐRŰ MAGYAR VIZSLA (FCI 57./D.) és a DRÓTSZŐRŰ MAGYAR VIZSLA (FCI 239).
A magyar vizslának hosszú szőrű változata nincs.
„Vizsla nélkül lehet élni, de minek”
Régi magyar vadászkutya, amely több fajta keresztezéséből alakult ki. Már honfoglaló őseink mellett, akik szenvedélyes vadászok voltak, feltűnt egy vadászkutya, amely követte őket a vándorlások során a Kárpát-medencébe. Sárga, esetleg barna színű, néha foltos volt, s a vadászat minden mozzanatánál segítségére volt a vadásznak. Ez a mára kihalt kopó volt a mai magyar vizsla őse.
Legkorábbi ábrázolása az 1100 és 1120 között készült Codex Albensisben található, de a Képes krónikában is felbukkan a „kajtárkodó kopó” képe. Hunor és Magor találkozása a csodaszarvassal című képen négy jól felismerhető vizsla látható. A vizsla említésével nemeseink levelezésében is gyakran találkozhatunk.
A vizsla szó – kutyára vonatkoztatva – bizonyíthatóan a Besztercei szójegyzékben jelenik meg (1395), amely nyelvemlékünket 1891-ben fedezte fel Berger Albert tanár a besztercei levéltárban. Valószínűleg egy tankönyv lehetett, amelyben nem betűrendben, hanem témakörönként voltak csoportosítva a kifejezések. A vizsla szó a Kutyák témakörében, a 9. lapon olvasható.
A török hódoltság korában megjelent hazánkban a törökök sárga vadászkutyája, amely kereszteződött az itt élő vadászkutyákkal és kialakult vizslánk alaptípusa.
Az 1731-ből származó adat szerint a trencséni Zay család kezdett először foglalkozni a tenyésztésével, és valószínű, hogy egy Angliából származó spanyol vizslát is bevontak a tenyésztésbe. Ekkor még a vizsla gesztenyebarna színben vagy fehér jegyekkel is létezett. A XVIII. századtól fellendült a vizslák tenyésztése, amikortól a lőfegyverek elterjedésével megnőtt az igény az élő és lőtt apróvad felkutatására alkalmas kutyák iránt. Feltételezhetően már a XVIII. században eljutott a vizsla Angliába. A Morvaországból származó angol festő, Francis Sartorius egyik festményén egy sárga, egyértelműen vizsla jellegű, fehér jegyes kutya szerepel – mint vadászkutya.
Azonban az 1848-49-es szabadságharc leverése után csökkent a vizslák száma, mivel a megszorító rendelkezések részeként egy 1853-as rendelet megváltoztatta a vadászati jogot: külön kérvényezni kellett azt az osztrák hatóságoktól. Természetesen az igazi hazafiak ezt nem tették meg. Viszont vadászkutyát sem tarthatott, akinek nem volt vadászati engedélye, így a szabadságharcot követő véres megtorlás kutyaáldozatai lettek a magyar vizslák. Ebben az időben elterjedtek hazánkban a német és az angol vizslafajták is.
Ekkor vonták be a tenyésztésbe a pointert és a német rövidszőrű vizslát.
Mai modern formáját is ekkor nyerte végül el, amikor is több idegen vadászkutyafajtával nemesítették. Az eredmény egy mindenes vadászkutya lett, aki kitűnő nyomkövető, vadjelző és apportírozó. Az 1884-ben meginduló törzskönyvezésben már nem lehetett nagyon találni az egykor tömegesen tartott fajtát, viszont ekkorra már a kutyás sportok is megjelenten nálunk: 1882-ben már Vizsla mezőnyversenyt tartottak (1886-ban az egyik győztes Linda, ifj. Tulok János „pedigré nélküli világossárga szukája” lett.)
Ámde a századfordulón és az 1900-as évek elején megritkult az állomány, megváltoztak a birtok- és vadászati viszonyok, a vadállomány lecsökkent. 1916-ban a Nimród hasábjain jelent meg egy cikk Thúróczi Tibor tollából A régi magyar sárga vizsla címmel. Írásában figyelmeztette a vizslatartókat: ha nem tesznek valamit, kihal ez a gyönyörű fajta.
„A sárga vizsláról van szó, melyből nagyapám házánál gyerekkoromban pár kölyök állandóan ott lábatlankodott a udvaron s melyből a legtöbb falusi kúrián akadt egy-egy. Azóta számuk megkevesbedett, sőt mondhatnám, az egész faj kiveszett. E faj sem színben, sem jellegben nem volt kiegyenlítve. Csontban könnyű volt valamennyi, pointerre emlékeztető fülekkel. Voltak köztük jóval magasabbak is és akadt spániel nagyságú is. Színük a világos zsemlyesárgától a haragos vörösig minden árnyalatban változott. De a kitenyésztett faj mellett bizonyít nagy tanulékonyságuk is, illetve az, hogy mindaz, amit egy vizslától várunk, már velük született.” (Thúróczi Tibor)
Cikke nagy visszhangot keltett, sokan emeltek szót a régi sárga magyar vizsla érdekében (1917-ben 14 db magyar vizslát sikerült felkutatni). A mozgalom élére Dr. Polgár Kálmán, Bába Károly, Kerpely Béla álltak. Egy maroknyi, állattenyésztő szakemberek által irányított csapat a vizslát megmentette és átvezette a jövőbe: 11 egyeddel indult a törzskönyv, de a fellelt, megfelelő munka és küllemi tulajdonságokat mutató egyedeket is bevonták a tenyésztésbe.
A későbbiekben Bába Károly Az magyarvizsla című könyvében őrizte meg az utókor számára tapasztalatait.
„Tájékoztató könyvem megírására a magyarvizsla iránt érzett szeretetem, magyar voltáért való büszkeségem, az okos, hűséges és mindenre kiválóan használható vadászcimbora által élvezett – oly sok kedves feledhetetlen – emlékért lerovandó hálám késztet. Célom az is, hogy a mások által is mindinkább megkedvelt és vadászviszonyainknak leginkább megfelelő tulajdonságokkal bíró magyarvizsla tulajdonosai, tenyésztői, áttekinthetően tájékoztatva legyenek…Végül nem utolsó szempont az sem, hogy hogyan vadászunk vizslánkkal, hogy az el ne romoljon…” (Bába Károly)
Bársony István is a fajta megóvása mellett érvelt 1920-ban – szintén a Nimródban – megjelent cikkében. A sárga vizsla című írását így zárja: „igyekezzék tehát mindenki, aki teheti, vizslát szerezni”, s igazolja: „a jó vizsla a vadász függetlensége”.
1920-ban megkezdték a fajta törzskönyvezését, 1924-ben megalakult az Országos Vizsla Club. 1928. május 30-án elkészült a fajtaleírás (standard) – ezt 1934-ben módosították, majd 1936. júniusában adta ki a frissen alakult Országos Vizsla Club (OVC). Az FCI 1935-ben bejegyezte a hivatalosan elismert fajták közé a magyar vizslát. Ennek a munkának az eredményeként sok vizsla szerepelt eredményesen külföldi kiállításokon is. Az állomány nagy része sajnos a II. világháború végére eltűnt.
Dr Thuróczi Tibor írta a Nimród Vadászlap 1941. december 20.-i számában a magyarvizsla tenyésztésről: „Kár volna, ha egy negyedszázadnyi virulás után ismét visszaesne a tenyészetünk azért, mert nem felelnek meg a vadászok követelményeinek.”
A veszteség pótlására a fellelhető egyedekkel 1947-ben a Gödöllőn létrehozott tenyésztelepen kezdték meg a fajta újbóli megmentését. Erről és az ezt követő időszakról számol be Kende Mihály levelében, amelyet honlapunkon is olvashat: A vizsla tenyésztésének újbóli felújítása a II. világháború után
Magyarországon 1956-ban Kende Mihály vezetésével újraalakult a MEOE, és 1963-ban sikerült tagsági viszonyát rendeznie az FCI-vel, amely 1966-ban elfogadta a magyar vizsla-standard módosítását – és bejegyezte új fajtaként a drótszőrű magyar vizslát. Ez a standard a modern állattenyésztési igényeknek megfelelő, részletes meghatározását adta a vizsla küllemének, tulajdonképpen nincs lényeges eltérés az akkori és a ma érvényben lévő fajtaleírás között. És – ami fajtánk vérszilárdságát, kialakultságát bizonyítja – nincs lényeges eltérés az 1920-as, 30-as években meghatározott vizsla-ideáltól sem.
A kutyás sport, és ezzel együtt a vizslázás is az 1960-as évek végén indult fejlődésnek.
Csak röviden, a kiemelkedő évszámok:
- 1971 – a Vadászati Világkiállítás – nemzetközi vizslaversennyel egybekötve
- 1980 – a Vizslafajták Szakosztályának megalakulása, az első nemzetközi Vizslakonferencia
- 1981 – az első Speciális Magyar Vizsla Verseny Siklóson.
- 1986 – II. Spec. Magyar Vizsla Verseny, Szántód
- 1987 – a MEOE-n belül önálló Magyar Vizsla Klub alakul
- 1989 – 2003 – között évente van ‘Spec. Magyar’, ami nagyban hozzájárul a fajta ‘munkakutya’ karakterének, hírének javulásához.
- 1995 – az első Hortobágy Kupa Vízi-Mezei Verseny
- 1998 – első Magyar Vizsla Field Trial Európa Kupa
- 1999, Bugac: I. Magyar Vizslás Világtalálkozó
- 2004 – II. Magyar Vizslás Világtalálkozó éve; a Magyarfajták Világtalálkozója legszebb kutyája magyar vizsla, és az első Vizsla Világbajnokság, amikor a kontinentális fajták versenyét egy magyar-vizsla csapat nyeri meg, egyéniben pedig 2. helyet szerez egy rövid szőrű vizsla.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
