A Klub ezzel a kezdeményezéssel szeretne tisztelegni a régi vizslás szakemberek előtt.

A verseny helyszínéül Kajászót választották. Kolossy Gábor: Betyár, a magyar vizsla című könyvéből többször is kitűnik mennyire szeretett vadászni a Velencei tavon és környékén. Bár arra, hogy Kajászón is vadászott volna utalást nem találni, de a hely közelsége miatt feltételezhető, és amennyiben ez így történt, biztosam megbabonázta a Váli völgy szépsége, szép hazánk e gyönyörű tája.

A település környéke a változatos ám szelíd domborzat a nagy kiterjedésű terület kiváló lehetőséget biztosít a tereplovaglásra is. A kiváló talajminőség a lovak számára ideális, és hogy mennyire ideális volt a vizslák számára, azt a verseny igazolta.

A hely adottságai lehetővé tették, hogy az egyes vízi-mezei feladatok kb. 2 km átmérőjű körben kerültek lebonyolításra. A gyülekező és a regisztráció után következett a verseny ünnepélyes megnyitója, Maróti Béla vezetőbíró üdvözölte a megjelent 12 rövidszőrű magyar vizslát és a 8 drótszőrű magyar vizslát.

Mohácsi Györgyné polgármester asszony kifejezte azon örömét, hogy Kajászó adhat otthont a versenynek, köszöntőjét egy szép Márai Sándor idézettel zárta.

Majd következett a startszámok sorsolása. Ekkor mindenki megtudhatta, hogy melyik feladattal kezdi a versenyzést.

A mezei munkákat 3 bírói körben, a vízi munkákat pedig 2 bírói körben bírálták. Ennek köszönhetően hamar elrepült a nap, jöhetett a megérdemelt babgulyás, majd az ünnepélyes eredményhirdetés.

Hálás szívvel és a legnagyobb elismeréssel kell gondolnia minden vizslásnak erre a versenyre, mert a szervezők minden nehézséget és fáradságot leküzdve rendezték meg ezt a versenyt. Igazán az értékelheti ezt, aki tudja, mennyi munkát és energiát igényel egy ilyen verseny előkészítése.

Egy a Kisalföldről jött barátom megjegyezte, hogy náluk sokkal több nyúl perdült volna a vizslák előtt. Ez a mondat arra az elhatározásra juttatta a Magyar Vizsla Klubot, hogy jövőre ott is legyen egy emlékverseny.

Zárszóként még annyit,  valami megmozdulni látszik, kezd újra felpezsdülni a vizslás élet.

Érvényesülni látszik a nagy igazság:

Vizsla nélkül lehet élni, de minek!