AMERIKÁBA ÉRKEZÉS

(írta Bernard Clifton Boggs, megtalálta befejezetlenül, leközölte és illusztrálta lánya Diana Boggs, 2004)

 

Bevezetés

A vizsla megjelenésének igazi története az Emmett A Scanlan Jr, Frank Tallman és több ember közötti levelezésből látható igazán. A levelezés az 1940-es és 1950-es években történt, a II. Világháború után. Ezt az információt Meghan Tallman és Gene Scanlan jóvoltából kaptuk meg, hogy az igazi történet napjainkig feltáruljon.

Pont ebben az időben rengeteg, a háború után hontalan ember keresett otthont Amerikában, Nagy Brittániában vagy Kanadában. Ez a szituáció hozta magával azt, hogy több vizsla elhagyta Magyarországot, és végül eljutottak Amerikába és máshova is. 

A vizsla Amerikába érkezése Harry Truman elnöksége alatt történt, több top-diplomata és barát segítettek ebben. Ezek nélkül az emberek nélkül a vizsla nem érkezhetett volna meg Amerikába 1950. október 7-én, a Trans World Airlines (TWA) cargo gépével Rómából, Olaszországból. A repülőút több, mint 24 órába telt. 

Ez az alatt az idő alatt zajlott, amikor Európa a háború utáni újjáépítésével volt elfoglalva. Enni alig volt mit, lakóhely is alig volt. Állatokat tartani problémás volt és olyan luxus, amit csak kevesen engedhettek meg maguknak. Az élelmiszer és egyéb használati cikkek fontosabbak voltak, mint az amerikai dollár. Külföldi valutával tilos és veszélyes volt kereskedni.

Nem is volt kereslet a kutyák után, valamint csak terhet jelentettek tulajdonosaiknak. Magyarország ráadásul soha korábban nem engedte meg a kutyákat külföldieknek eladni. Jogos a kérdés, hogy a vizslák valaha is kikerülhettek volna a magyar kezekből, ha nem lett volna a második világháború és az azt követő újjáépítési korszak.

Több jelentős vizslaimportőr is volt, nemcsak Tallman és Scanlan, de ez a két ember volt az, akik az első vizslát importálták Amerikába, akik indítványozták a tenyésztési programot, felfogták a fajta teljes értékét, a tenyésztési etikai szabályok szükségletét, egy klub szerepét, a vizsla, mint fajta elismertetését az AKC-nál és az első fajtastandard megírását, ami a vizsla fajtát mai helyzetéhez vezette. Tallman és Scanlan fedhetetlen becsületessége úttörökké tette őket a vizsla történetének kialakításában.

Frank Tallman és Emmett Scanlan Jr teljes joggal kiérdemlik az „amerikai vizsla apja” nevet.

A megérkezés története

A vizsla fajta teljesen ismeretlen volt Amerikában a II. Világháború elött, és ez igy is maradhatott volna, ha nem lett volna a háború, s az utána idővel a megenyhülő ellenségesség. Ezrek lettek hontalanná a európai balkáni tájakon, akiknek iszonyatos szükségük volt élelmiszerre és lakóhelyre.

Azok, akik elmenekültek az orosz megszállás elől (1945) Magyarországról, az életükért menekültek és csak a legszükségesebbet tudták magukkal vinni. Néhányuknak azonban sikerült szeretett vizslájukat megmenteni. Legnagyobb részben Amerika, Kanada és Nagy Britannia segítette ezeket az embereket a letelepedésben. 

Ez Harry Truman elnöksége alatt történt, a minisztériumokban és más helyeken dolgozó magas rangú tisztviselők vettek részt benne, így Emmett Scanlan jogász, haditengerészeti veterán és a haditengerészeti tartaléknak egyik parancsnoka. Ő és Frank Tallman (meghalt 1977), aki egy biztosítónál volt alkalmazott Kansas Cityben, haditengerészeti veterán, korábban szintén rangban volt a haditengerészeti tartalékban, nagyon aktivak voltak a helyi, megyei, állami politikai életben és az elnök barátai voltak, aki nyilvánvalóan ismerte Tallman kutyáit.

Emmett Scanlan Jr intézte Rómában a hontalanok új otthonra találását, a vizsla ügybe pedig csak véletlenül került bele. Ő egyedül a felelős azért, hogy egy vizslát Amerikába kiküldtek. Ha csak két héttel később lett volna, tán soha meg sem történt volna.  

Vannak, akik azt vallják, hogy a vizsla sosem hagyta volna el Magyarországot, ha nem lett volna a II. Világháború és az azt követő újjáépítési nehéz helyzet. Itt nem szabad elfelejtenünk azt a tényt, hogy a II. Világháború elött a vizslák zöme a mai Balkáni országok területén is jelen voltak, mivel azok a részek az első világháborúig Magyarországhoz tartoztak.

A vizslák Amerikába érkezésének igaz története abban a privát levelezésben követhető nyomon, ami Emmett Scanlan, Frank Tallman és mások között folyt a II. Világháború után.

És ez a történet egy jugoszláviai hontalan magyarral, Almuli Máriával kezdődik…

Moncelo Almuli (vagy Amuli) néhány cikkben csak mint Mária, Magyarországról Jugoszláviába menekült. Az egyik verzió az, hogy magával vitte Sári nevű vizsláját. A másik, hogy otthagyta Sárit Magyarországon– valószínűleg apjánál – rettenetesen betegen az alultápláltságtól, mivel akkor a kutyákat csak a krumplilevével etették, ami az embereknek maguknak is kellett abban a szörnyű időben. Akárhogy is volt, Mária nem maradhatott Magyarországon és Rómába menekült azzal a kívánsággal, hogy Izraelben telepedhessen le. Azt mondják, hogy míg ott volt, beleszeretett egy taxisba és összeházasodtak. 

A sztori most átvált Steve és Andree Shuttack-ra. Steve külügyi tiszt volt Rómába kihelyezve. 1948 novemberében elvállalták Sárit Almulitól amikor Almuli megtudta, hogy nem viheti magával a kutyát Izraelbe, mert ott egy év karantén van. Nagy szomorúsággal meg kellett válnia Sáritól. Két évvel késöbb a Shutackék ugyanebbe a helyzetbe kerültek, amikor Dél Afrikába irányitották a férjet. Sári nem mehetett. Ismét el lett hagyva Sári. Ha akkor Scanlan és Tallman nem lép a színre nem tudni mi lett volna Sári sorsa.

Sári, kiejtése Shari, meg Shara, de leginkább Sárika névre hallgatott, törzskönyves volt de az Magyarországon maradt a hirtelen menekülésben. Sári több nyelven megértette a vezényszavakat, angolul is, de főleg magyarul és jugoszlávul. A vezényszavak, amiket vele küldtek Amerikába jugoszlávok voltak, de valószínűleg csak akkor figyelt rájuk és engedelmeskedett nekik, amikor tisztán voltak kiejtve, azon emberek által, akik ezt a nyelvet beszélték, mert ott születtek. Később az is kiderült, hogy nagyanyja XII. Pius pápa tulajdona volt. 

Valószínű, hogy Scanlan, a jogász, és Shuttack politikai társak voltak s együtt dolgoztak az amerikai követségen Rómában, ezért ismerték egymást. Mikor Scanlan meghallotta Sári sorsát, elmondta a Shuttackéknak, hogy van egy jó barátja Kansas Cityben, Missouri államban, aki szívesen elfogadná Sárit és két kölykét, amiket Olaszországban fiadzott azon idő alatt, míg Mrs Almuli várt az izraeli költözésre és boxer kanjai voltak. Ez a barát Frank Tallman volt, aki mint társ a Thomas McGee és Fiai biztositó társaságnál dolgozott és benne volt a helyi és állami politikai életben.

Egy levélben, mely kelt 1955. szeptember 22-én, Emmett Scanlan azt írja Frank J Tallman-nak, hogy megszerezte az összes exportáláshoz szükséges engedélyt és okiratot Sárinak egy szuka és egy kan kölykével együtt. A kutyák két ketrecben fognak utazni. 1950. október 3-án hagynák el Rómát a holland KIM társaság 270. járatával, jegyük száma 86522. New Yorkból a TWA légitársaság szállítaná őket tovább Kansasba.

A levélben azt is írja, hogy a kölykök apja meghalt vadászat közben, kígyó marta meg. Sárit 10000 lírára becsülték, a két kölyköt darabonként 5000 lírára. Akkor 625 líra volt 1 dollár. A szállítás ára 200 dollár, a vám 32 dollár a két ketrecért, amik 115.5 pundot nyomtak.

Igy kezdődött a társtulajdonosság Scanlan és Tallman között, amelyben Tallman teljesen szabad kezet kapott, hogy úgy csinálja a dolgokat, ahogy megfelelőnek találja. A szállítás elött Tallman érdeklődött az ismerőseinél meg barátainál arról, hogy lehetne tenyészteni a szukát és eredményekkel ellátni. Valamilyen okból Tallman eleinte azt hitte weimariakról van szó és valami anyagi haszna lesz belőlük.

1950. október 7-én Sári és két kölyke megérkeztek Kansas Citybe, Missouriba. Tallmanék nagyon izgatottak voltak, mikor a ketreceket kigurították a repülőből. Az ajtó kinyílt, és kilépett Sári az amerikai közép-nyugat napfényébe……. Hazaért.

Így tehát Frank és Jane Tallman hazavitte az vizslacsaládot, de ekkor még nem sejtették milyen nagy szerepet fognak játszani ennek a fajtának az életében. E fajtának, ami annyit szenvedett azok kezében, akik szét akarták rombolni ennek a büszke magyar fajtának az eredetét.

Nos, végre otthonra lelvén Sári vadászni kezdett Frank Tallmannal és barátaival. Hamarosan szájról szájra terjedt a híre a kutyának, már az újságok is írtak róla és vadászképességeiről. Miután Sári megérkezett Tallman és Scanlan elhatározták, hogy érdemes a fajtával tovább foglalkozni. Tudták, hogy a beltenyészet az utolsó lehetőség, ezért Scanlan kutatni kezdett egy törzskönyvezett fajtatiszta magyar vizsla kan után, a háború dúlta Európában, aki Sári párja lehetne. 

Mária visszatért Rómába, miután csalódott Izraelben, nem sokkal azután, hogy Sárit elküldték Amerikába. Azonnal megpróbálta megtalálni a Shuttackékat és megtudta, hogy Sárit két hete Amerikába küldték. Akkor felvette a kapcsolatot Emmett Scanlannal aki elirányította Tallmanhoz. Ő elmondta Máriának, hogy szeretné tenyészteni Sárit és kölykeit, ezzel megalapozni a vizslát Amerikában. Megmagyarázták Almulinak, hogy szükségük van Sári törzskönyvére. 1950 novemberében Mári írt dr. Farkas Ervin ügyvédjének Budapestre, hogy megszerezze Sári törzskönyvét.  

Míg Mária megpróbálta megszerezni Sári törzskönyvét, Emmett Scanlan kant keresett nagy erővel Sári párjának, törzskönyves fajtatiszta vizslát. 

Harry Stritman megtalálta és megvette a Rex nevű kutyát, akiről abban az időben azt hitték, hogy a “del Gelsomino” családból származott. Rexnek mindene megvolt, csak a törzskönyve és eredete nem. Stritman azt mondta Scanlannak, hogy a fajta 1730-ból származik és hogy meg fogja szerezni a fajta történetét, egy szerb törzskönyvből Jugoszláviából. 

1951. április 16-án Scanlan másolatokat küldött Tallmannak a levelezéséröl, ahol azt írja, meg akar venni egy kutyát Jugoszláviában. Május 2-án küldött egy levelet neki azt írva, hogy van egy jó kan, ami szerinte még jobb, mint Sári. Mr Stritman hozta neki Belgrádból a kutyát. Stritman elment egy kisvárosba Stapar-ba Jugoszláviába, ami kb 30 km-re volt a magyar határtól. A kutya tulajdonosát a Jugoszláv kennelklub segítségével Belgrádban találta meg. A kutya augusztusban volt kettő éves. A hívó neve Rex volt, perfekt színe volt, nem volt benne fehér, németül és magyarul értett. Kb 75 dollár volt az ára. A levél utóiratában ezt írja:

“Csak az Isten és Róma tudja, mi mindent bevetettünk abba, hogy sikerüljön ennek a kutyának a küldése. “

Világos, hogy Stritman beleszeretett a kutyába és nehezen vált meg tőle, s azt hitte ez ugyanigy lesz a Tallmanékkal is.

Scanlan levele Tallmanhoz 1951. júni 11-én arról informálja Tallmant, hogy Rex azon a délutánon elindul Brüsszelből egy belga járattal New Yorkba, június 12-én dél körül érkezik meg, majd onnan a La Guardia reptérről TWA-val megy tovább Kansas Citybe. Mindössze egy kevés kutyakeksz volt a ketrecben ennivalónak. Rex 20.000 lírára volt értékelve, a repülőút Rómából Kansas Citybe 85 dollárba került.

Rex június 12-én szállt le New Yorkban. Jack Baird nagy publicisztikai hírverést tervezett Rex érkezésére, de ez elmaradt, mert Rexet tovább küldték Kansasba anélkül, hogy érkezéséröl Bairdet értesítették volna.

Baird megjelentetett Sáriról egy chicagói újságban egy cikket, de amíg nem voltak biztosak benne, hogy tenyésztés lesz a dologból Baird nem akarta nagy dobra verni az eseményeket. Azt is szerette volna, ha van addigra egy standard, ami lehetővé tette volna a fajta amerikai elismerését, regisztrálását. Azt írta, meg fogja tudakolni az amerikai kennelklubtól, mi szükséges ahhoz, hogy eredményeik legyenek a kutyáknak és mekkora számban kell elterjedniük mielőtt saját klubot alapíthatnának. Igen határozott volt abban, hogy a leendő kölyöktulajdonosokat ellenőrizni kell, csak vadászoknak, nem pedig csalóknak szabad őket eladni, mint ahogy azt korábban a weimari klubtagok tették azt, egy szép nő hibájából.

Ellentétes történelmi információk vannak Rex pontos érkezésének dátumáról Kansas Citybe. Vannak, akik azt állítják, hogy június 14-én érkezet, mások azt, hogy június 18-án, megint mások, hogy július 14-én. Mindettől függetlenül Tallmanék rettenetesen boldogok voltak Rex miatt. Sári is kedvelte az újonnan érkezett társat, egészen addig, míg az túl jóban nem lett Tallmannal. Rex papírok nélkül jött, Tallman azonnal megkérte Scanlant, hogy szerezze meg a papírjait.

Scanlan szerette volna Rexet Sárival és Sári lányával pároztatni, mint tesztet, ezzel meg akarta tudni, mennyire jó a kan. Sári almából 4 kölyöknek annyi fehér foltja volt, hogy már születésükkor meg kellett volna ölni őket, ha követték volna a szabályokat. 

Kiderült, hogy Scanlannak és Tallmannak 25 kutyát kellett Amerika szerte elhelyezniük több anyai ágról származó kutyából 2 éven belül ahhoz, hogy elismerjék a fajtát.

Továbbá az is szükséges volt, hogy a fajta történelmi hitelességét bizonyitani tudják korai dátumokkal. Tallman nagyon kíváncsi volt az 1730-as dátumra. Jane Tallman keresni kezdett egy nagyobb farmot, hogy megtarthassa Rexet és két szuka élettársát.

Egyik oka annak, hogy Sári nagyon tetszett az embereknek a Chicago International Dog Show-n, ahol bemutatták kiemelkedő field trial képességeit.

Egy cikkben az “The American Kennel Gazette” újságban, 1951 májusban, a 358. oldalon ez állt:

„A tömeg nagy érdeklődést mutatott az amerikai összesen 3 vizslából 2 résztvevő iránt, akiket Mr és Mrs Frank J. Tallman, Kansas City-ből mutatott be. A Tallman pár Emmett Scanlannal együtt volt a két kutya tulajdonosa. Százával jöttek vissza az emberek megnézni a két magyar vadászkutyát a különleges kinézetükkel. 

Rövid szőrük, mint az égetett réz fahéjjal keverve csillogott és minden megerőltetés nélkül mozogtak. Sári, a szuka bemutatta a field trial képességeit, a nézők hurráztak és áradoztak az új fajtáról.”

Június 21-én írt levelében Tallman kérdezi Scalant, hogy elvállalná e a megalakulandó klub elnöki posztját, Jane-nel mint titkár és pénztáros, Jack Baird pedi, mint ügyvezető igazgató. Baird azt kérte, gondolkodjanak el Bill Olson-on, egy nagyszerü vadászemberen, az ország északi részében, aki később nagyon szeretett volna venni egy kutyát. (Olson később összeállt Hatfielddel és több vizslát is importáltak).

Egy 1951. július 19-én irt levélben Tallmannak azt írják az Amerikai Kennelclubtól, hogy a vizsla standardban, amit beküldtek, nem volt semmi arról, mi a fajta eredete, ez alatt értették a keresztezéseket is amelyek használtak a kialakításhoz, sem az időpont, amióta a vizsla létezik. S hogy nem tudták garantálni az esetleges törzskönyvezését az e fajtájú kutyáknak. Azt javasolták, hogy az az alom Sári után, ahonnan Tito és Shasta (Olaszból anyjukkal küldött kölykök) származott regisztrálva legyen az Amerikai Kennelclubban, hogy későbbiekben a három ágú, hivatalos törzskönyvet meg tudják csinálni a következő generációknak.

Ha a komplett okmányokat kitöltik az “alapitó” anyagról, akkor az FDSB (ez az amerikai vadászkutyák regisztrációs rendszere volt akkor) megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy regisztrálva legyenek. Hivatalos rendes törzskönyvet nem fognak kiadni, mivel egyik kutyát sem tudták hivatalos törzskönyvi számmal ellátni, a hiányzó dokumentáció miatt.

Minden alomnak ki kell tölteni ezt az iratot és jó fotókkal el kell látni az anyagot amikor a kölykök 30 naposak. Ezt a procedúrát minden alomnál meg kell csinálni, amig elérik a harmadik generációt, így akkor lehet majd hivatalos törzskönyvet kiadni a kutyáknak, ha azok mind mutatják az azonos fajtajelleget és akkor elismerik a vizslát, mint fajtát.

Aztán megjelent egy újságcikkben, hogy Buffaloban van egy magyar emigráns, akinek minimum egy pár vizslája van, mivel kennelt akar alapítani. Scanlan azt tanácsolja Tallmannak, hogy tudja meg először, milyen kutyákról van szó, mielőtt ő elárulná, hogy neki milyenek vannak. Az remélték, hogy ha a magyar még nem gyökerezett meg teljesen Buffalóban, akkor talán hajlandó lenne a kennelét Kansas Cityhez közelebb alapitani és együttműködni, így a fajta feletti hatalmat meg tudták volna tartani. Ez a bevándorló Dús Jenő volt, a korábbi vezetője a Magyar Tenyésztői Szakosztálynak. Három regisztrációs könyvet, amiben az összes vizsla törzskönyve, származása be volt jegyezve, magával vitte, mikor Magyarországról menekült és elásta őket valahol Magyarországon. 

Ez arra késztette az embereket, hogy megalakítsanak egy nem profitáló egyesületet a vizslatulajdonosokkal abból a célból, hogy megtartsák a fajtát a stadardnak megfelelően, regisztrálják a kutyákat és elérjék a fajta hivatalos elismerését.

Kedves olvasók,

Amenniben nem tudnátok, én legidösebb gyereke vagyok Bernard C Boggs-nak. A leveleket Meghan Tallman adta át apámnak Bernard C Boggs-nak, hogy második, javitott kiadását könyvének “The Vizsla” kiegészithesse velük. Apámtól 2000-ben amikor számitogépet szereztem megkaptam az összes dokumentumot, mint elöleg az örökségemböl. El sem tudjátok képzelni mekkor szenzáció volt számomra ezeket a régi történelmi vizsla-kincseket olvasni és bennük kutatni.  

Örömmel és nagy büszkeséggel állithatom, hogy Sári sztorija teljesen igaz s minden részletében le van irva. Meghan és apám nélkül ez nem történt volna meg. Két generációra volt szükség a Tallman és Boggs családokból, hogy az igazságot teljességében elmondják.

Nagy megtiszteltetés nekem, hogy Meghan és apám biznak bennem. Köszönök mindent Meghannak, Bernard Boggsnak, Frank és Jane Tallmannak, Emmett és Barry Scanlannak és természetesen….. Sárinak.

Diana Louise Boggs