A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk csak előre nézni, a pillanatnyi sikereket hajszolni, és elfelejteni, hogy honnan indultunk. Azonban egyetlen közösség sem építhet biztos jövőt anélkül, hogy ne ismerné és ne tisztelné a múltat. A múlt nem egy lezárt akta. A múlt az az alap, az a fundamentum, amelyre a jelenlegi tudásunk, szakmaiságunk és elért eredményeink épülnek. Minden sikeres vizsga, minden elért minősítés mögött a sajátunkon túl generációk munkája áll.
Ezért döntöttünk úgy a MVKE vezetőségével együtt, a fajta FCI által elismerésének 90. évfordulója alkalmából, hogy megalapítjuk a magyar vizslás közösség életműdíját, a Dr. Polgár Kálmán díjat.
Nem csak azért, hogy emléket állítsunk a múlt nagyjainak, hanem azért is, mert szükségünk van példaképekre. Olyan hús-vér példaképekre, akikre felnézhetünk. Akik megmutatják a pályakezdőknek és a tapasztalt szakembereknek egyaránt, hogy a kitartó munka, az alázat, a folyamatos tanulás, és a szakma iránti hűség meghozza a gyümölcsét. A jó példakép nem elérhetetlen ideál, hanem inspiráció. Azt üzeni mindannyiunknak: „Ha én képes voltam rá, te is képes vagy elérni a legmagasabb szintet.”
A Dr. Polgár Kálmán Életműdíj a legmagasabb fokú elismerés, amelyet az kaphat, aki nemcsak egy-egy pillanatra villantotta meg tehetségét, hanem évtizedeken át , kitartóan, magas színvonalon szolgálta szeretett fajtánkat , és formálta a hazai vizslás közösséget. E díj átadása alkalmával ne csak a kitüntetetteket ünnepeljük. Ünnepeljük azokat az értékeket, amelyeket ők képviselnek: a múlt tiszteletét, a jelen elhivatottságát és a jövő iránti felelősséget. Adózzunk tisztelettel példaképeink előtt és merítsünk erőt az ők munkásságukból!
Íme a díjazottak listája:
- Jelenka György
- Balogh Zsuzsanna
- Herger László
- Miklós Levente
- Eppel János
- Faludiné Abbafi Cili
- Mikola Géza és Anikó
- Maróti Béla
- Füzesi Tamás
- Füzesiné Szegvári Zsuzsa
- Kardos Vilmos
- Erdős László
- Varga Katalin
- Bernáth Katalin
- Barna Edina
- Schipeck Sándor
- Péter Attila
Köszönjük hogy velünk voltatok ezeken a történelmi pillanatokon és szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Köszönjük hogy velünk voltatok ezeken a történelmi pillanatokon és szívből gratulálunk a díjazottaknak!