Barion Pixel
A múlt - speciális mv verseny

Speciális CACIT Vizsla Verseny

Újabb mérföldkövet jelentett a magyar vizslák versenyzésében az 1981 augusztusában megrendezett első Speciális Magyar Vizsla Verseny. A verseny célja az volt, hogy bebizonyítsa a fajta magas fokú intelligenciával, igen jó kombinációs képességgel rendelkezik, gyors a feladatmegoldó képessége és rámutasson arra hogy a vadászat minden területén egyaránt megállja a helyét. A verseny specialitása két dologba nyilvánult meg, az egyik mezei munkánál a három vadat – két lőtt fácán és egy élő kacsa -egymástól ellentétes irányba helyezték el és a kutyának tíz percen belül szabályosan kellett apportíroznia ezeket. A másik: a vízimunkánál csónakból egyszerre két kacsát dobtak a vízbe, egyik lőtt vad volt, a másiknak csak szárnyát kötötték le. Az a kutya kapta a legtöbb pontot, amelyik a feladatot leggyorsabban teljesítette. Mindkét feladat megoldásának előfeltétele volt a fegyelmezett, jól irányítható kutya. A versenyen Csehszlovákia, Hollandia, Ausztria és Magyarország csapata indult 27 rövidszőrű és drótszőrű vizslával. A bírálatok végzésében hazai és meghívott külföldi bírók működtek közre. A versenyen indult kutyák mind munkateljesítményben, mind küllemben jónak bizonyultak.

A verseny végeredménye a következő lett:

1. Oportó Bitang Avar (rsz) – Monostori László
a kutya kapta az I/A. CAC-CACIT címet- Mátai-díjat- Baranya-megye díját, MAVOSZ díját – Á. G. díját

2. Herta Oroszka (drsz) – Othmar Mayer
a kutya kapta az I/B. Res.CACIT – ” Legjobb vizimunka” és a „Legjobb drsz. magyar vizsla” díját

3. Nagydombi Böbe (drsz) – Font János

4. Hubertus Ragyogó (drsz) – Jelenka György

5. Hód Csucsi Alíz (rsz) – Dabis Gábor
 „Legjobb erdei munka” díja

6. Csertaparti Ajax (rsz) – Dr. Tóth Tibor

7. Abrudbányai Jani (rsz) – Petrovics György

8. Borostyánkő Marci Asa  (drsz) – Kanizsay Gábor

9. Jakabszállásmenti Adolf (drsz) – Zsikla Ferenc

10. Egressy Úti Jimmy (rsz) – Ember József
„Legjobb vércsapa munka” díja

11. Mátracsillaga Beppó (rsz) – Csizmadia Gábor

12. Mátai Dagi (rsz) – Pethes Antal
„Legsportszerűbb hivatásos vadász” díja

13.  Vadász Oroszka (drsz) – Franyó Géza

14. Asta v. Walterkirchen (drsz) – Roman Maunor

15. Vizslaki Betyár (rsz) – Trinter György

16. Kávai Apacs (rsz) – Beregszászi Csaba

17. Karz.Pompejskey (drsz) – Alois Vrana

18. Görbedülői Bokrász (rsz) – Loósz István

19. Borostyánkő Jakab (drsz) – Tom Hopman

20. Illefalvi Pötyi (rsz) – Zádori Csaba

21. Kávai Céda (rsz) – Varga Katalin
„Legjobb női vezető” díja

22. Anka v. Walterkirchen (drsz) – Roman Maunor

23. Bertalanvölgyi Anett (rsz) – Mátrai András

24. Horanz Pompejskey (drsz) – Zachoval Miroslaw

25. Porcsinrózsa Arcó (rsz) – Hartai Károly

26. Freda Galfrid (rsz) – Tom Hopner

27. Oportó Ábel (rsz) – Pintér Miklós

A verseny győztese: Oportó Bitang Avar és Dr. Monostori László

IV. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1991.08.09. SÁRVÁR

Eredmény

1. Martparti Gozsó rszmv szuka (Mv.2593/89) – 390 pont I./a. CACT,CACIT vezető: Bozsó Béla

2. Helvécia Dóra rszmv szuka (MV.4257) – 366 pont I./b. Res. CACT, RCACIT vezető: Füzesiné Szegvári Zsuzsa

3. Csatárkai Álmos rszmv kan (Mv.1315/88) – 362 pont I./c. vezető: Bernáth Katalin

4. Asta v. Oevelgönne rszmv szuka – 358,5 pont II./ a. vezető: Ulrich Menke

5. Cliff v. Munster-Heide rszmv kan – 316,5 pont II./b. vezető: Josef Steinhart

6. Martparti Frakk rszmv kan (Mv.611/90) – 315 pont III./a. vezető: Dr. Molnár Péter

7. Tordaszigeti Stopi drszmv (Mv.586/89) – 304 pont III./b. vezető: Huszár Tibor

8. Vadászfai Csozé rszmv kan (Mv.3811/89) – 327 pont min. nélkül vezető: Csizmaziáné Varga Katalin

9. Vadászfai Herceg rszmv kan (Mv.13186) – 326 pont min. nélkül vezető: Kéry Szabolcs

10. Győrújfalui Dani rszmv kan (Mv.3022/89) – 318 pont min. nélkül vezető: Mikola Géza

11. Kecel-Hátsági Ginette drszmv szuka (Mv.2201) -297 pont min. nélkül vezető: Dr. Madléna András

12. Vadászfai Pityke rszmv kan (Mv.836/87) – 275,5 pont min. nélkül vezető: Kéry Szabolcs

13. Bakonyi Bátor rszmv kan (SHSB 361459) – 255,5 pont min. nélkül vezető: Bak László, CH

14. Sábó Tomi drszmv kan (Mv.650/89) – 244,5 pont min. nélkül vezető: Perjési Tamás

15. Bakonyi Fürge rszmv szuka (SHSB421395) – 242,5 pont min. nélkül vezető: Bak László, CH

16. Vadászfai Pengő rszmv szuka (Mv.838/87) – 207 pont min. nélkül vezető: Domján Gábor

17. Bihari Kacér Ali rszmv kan (Mv.4401) – 141,5 pont min. nélkül vezető: Somlyai Árpád

V. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1992. SZOLNOK

A Kutya 1992/11.

VI. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1993. SÁRVÁR

Eredmény

1. Sábó Tomi drszmv kan – 359,5 pont I./a. CAC,CACIT vezető: Perjés Győző
„Legjobb mezei munka” különdíja

2. Mátai Csárdás rszmv kan – 342,5 pont I./b. Res. CACT, Res. CACIT vezető: Font János
„Legjobb erdei munka” különdíja

3. Vadászfai Kontár Aszu rszmv kan – 341 pont II./a. vezető: Péter Attila

4. Győrújfalui Acél rszmv kan – 325 pont II./b. vezető: Mikola Géza

5. Rákoshegyi Nádkereső Albert rszmv kan – 324,5 pont II./c. vezető: Kékesi Katalin

6. Alcsi Pajti rszmv kan – 316 pont II./d. vezető: Dr. Faluvégi Lajos

„Legjobb vízimunka” különdíja Tiszagáti Garas rszmv kan – vezető: Maróti Gábor

„Legjobb elhozások” különdíja Salbertligeti Elek rszmv kan – vezető: Urbán Miklós

A versenyen 12 rszmv és drszmv vett részt.

A verseny győztese: SÁBÓ TOMI

VII. CACIT SPECIÁlLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1994.09.23.-25. SOLTVADKERT 

Eredmény

1. Pitypang Gyöngéd Luca rszmv szuka (Mv.7350) – 363 pont I./a. CACT, CACIT vezető: Schipeck Sándor
„Legjobb mezi munka” és a „Legfiatalabb eredményes kutya” különdíja 

2. Magor Erdész rszmv kan (Mv.4706) – 350,5 pont II./a. Res. CACT, Res. CACIT vezető: Czebe József

3. Vadászfai Kontár Aszu rszmv kan (Mv.5560) – 346 pont II./b. vezető: Péter Attila

4. Mátai Csárdás rszmv kan (Mv.6329) – 343 pont II./c. vezető: Font János

5. Pitypang Trézsi rszmv szuka (Mv.2980/89) – 337,5 pont III.6a. vezető: Füzesi Tamás
„Legjobb vízimunka” különdíja 

6. Rákoshegyi Nádkereső Albert rszmv kan (Mv.2754) – 323 pont III./b. vezető: Kékesi Katalin
„Legjobb női vezető” különdíja 

7. Alszív Poh-Pohs Brenda rszmv szuka – 321,5 pont III./c. vezető: J. Osing, Hollandia
„Legjobb elhozások” és „Legjobb külföldi versenyző” különdíja 

8. Salbertligeti Elek rszmv kan (Mv.5650/91) – 284,5 pont III./d. vezető: Urbán Miklós

9. Carla rszmv szuka – 332,5 pont min.nélkül vezető: J. A. C. van Weeret, Hollandia
„Legjobb vércsapamunka” különdíja

10. Csertaparti Fuvola rszmv kan (Mv.5134) – 300,5 pont min. nélkül vezető: Dr. Tóth Tibor
„Legjobb erdei munka” különdíja

11. Bacchus vom Feuerberg rszmv kan – 290,5 pont min. nélkül vezető: Günther Hoffmann, D

12. Alcsi Pajti rszmv kan (Mv.2519/89) – 286,5 pont min. nélkül vezető: Dr. Faluvégi Lajos

13. Kilátótéri Herceg Istók rszmv kan (Mv.7761/92) – 283 pont min. nélkül vezető: Dr. Herger László

14. Alszív Poh-Pohs Csilla rszmv szuka – 208,5 pont min. nélkül vezető: Jan Boer, Hollandia

A verseny en 16 rszmv és drszmv indult.

VIII. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1995.09.22.-24. LAJOSMIZSE

Eredmény

1. Magor Erdész rszmv kan – 384 pont I:/a. CACT, CACIT vezető: Czebe József
„Legjobb mezei munka” és „Legjobb vízimunka” különdíja 

2. Pitypang Gyöngéd Luca rszmv szuka – 378,5 pont I./b. CACT Res. CACIT vezető: Schipeck Sándor
„Legjobb vizsla vezető” és „Legjobb szuka kutya” különdíja 

3. Vadászfai Kontár Aszu rszmv kan – 371 pont I./c. CACT vezető: Péter Attila
„Legjobb elhozások” különdíja 

4. Kotorikerti Néró drszmv kan – 370,5 pont I./d. CACT vezető: Font János
„Legjobb drótszőrű magyar vizsla” különdíja 

5. Győrújfalui Aba rszmv kan – 363,5 pont I./e. CACT vezető: Mikola Géza

6. Pitypang Kolos Kópé rszmv kan – 352,5 pont I./ f. CACT vezető: Buzgó József
„Legjobb erdei munka” különdíja 

7. Csertaparti Fuvola rszmv kan – 352 pont I./g. CACT vezető: Dr. Tóth Tibor
„Legjobb vércsapa munka” különdíja 

8. Csokolándy Arany rszmv szuka – 349 pont I./ g. CACT vezető: Kertész Sándor

9. Pitypang Kristály rszmv szuka -341 pont II./ a. vezető: Füzesi Tamás

10. Józsalaki Lehel Vitéz rszmv kan – 340 pont II./b. vezető: Dr. Herger László

11. Csatárkai Ludas rszmv kan – 344,5 pont III./a. vezető: Bernáth Katalin
„Legjobb női vezető” különdíja 

12. Tordaszigeti Timi drszmv szuka – 310 pont III./b. vezető: Huszár Tibor

13. Vadászfai Csozé rszmv kan – 317 pont min. nélkül vezető: Csizmaziáné Varga Katalin

14. Zalaréti Alma rszmv szuka – 308,5 pont min. nélkül vezető: Stribik József

15. Salbertligeti Elek rszmv kan – 269 pont min. nélkül vezető: Urbán Miklós

16. Gibármenti Cimbi drszmv kan – 263,5 pont min. nélkül vezető: Dr. Madléna András

17. Pitypang Ipse rszmv kan – min. nélkül vezető: Szilágyi Zoltán
Vígaszdíj

IX. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1996.09.27.-29. HORTOBÁGY

Eredmény

1. Lucanapi Kincső rszmv szuka – 370,5 pont I./a. CACT, CACIT vezető: Szőke Tamás
„Legjobb erdei munka” különdíja 

2. Győrújfalui Dani rszmv kan – 365 pont I./b. Res.CACT, Res.CACIT vezető: Mikola Géza

3. Zalaréti Alma rszmv szuka -355 pont III./a. vezető: Stribik József, Slov.
„Legjobb vízimunka” és „Legjobb külföldi vezető” különdíja 

4. Csokolándy Arany rszmv szuka – 335 pont III./b. vezető: Kertész Sándor

5. Csertaparti Fuvola rszmv kan – 303 pont III./c. vezető: Dr.Tóth Tibor
„Legjobb mezei munka” különdíja 

6. Józsalaki Rudi rszmv kan – 279,5 pont III./d. vezető: Dr. Tóth Tibor
„Legfiatalabb eredményes vizsla” különdíja 

7. Vadászfai Szilas rszmv kan – 324,5 pont min.nélkül vezető: Takács Zsolt, Slov.

8. Csatárkai Lármás rszmv szuka – 307,5 pont min. nélkül vezető: Bernáth Katalin

9. Gibármenti Cimbi drszmv kan -307,5 pont min. nélkül vezető: Dr. Madléna András

10. Lucanapi Krónikás rszmv kan – 276 pont min. nélkül vezető: Miklós Tibor

11. Fatima Z Lubej rszmv szuka – 264,5 pont min.nélkül vezető: Partetic István, Slov.

12. Viktor Oroszka drszmv kan – 238,5 pont min.nélkül vezető: Varga Ferenc, Slov. 

X. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1997.09.26.-28. SÁRVÁR

Eredmény

1. Vadászfai Szilas rszmv kan (SPKP 89o) – 370,5 pont I./a. CACT, CACIT vezető: Takács Zsolt, Slov.

2. Bédai Tűzér rszmv kan (SPKP1433/93) – 370 pont I./b. Res. CACT, RES. CACIT vezető: Balogh László, Slov.

3. Gibármenti Cimbi drszmv kan (Mv.1215/93) – 367,5 pont I./c. vezető: Dr. Madléna András

4. Csatárkai Lármás rszmv szuka (Mv.315/93) – 367 pont I./d. vezető: Bernáth Katalin
„Legjobb erdei munka” különdíja 

5. Lucanapi Kincső rszmv szuka (Mv.2865/95) – 363 pont I./e. vezető: Szőke Tamás

6. Csertaparti Fuvola rszmv kan (Mv.5134/90) – 346,5 pont I./f. vezető: Dr. Tóth Tibor

7. Bambi Zo Stredy rszmv kan (SPKP804/95) – 355,5 pont II./a. vezető: Mátis Iván
„Legjobb vízimunka” különdíja 

8. Pitypang Kolos Kópé rszmv kan (Mv.29693) – 335,5 pont III./a. vezető: Buzgó József
„Legjobb mezei munka” különdíja 

9. Józsalaki Rudi rszmv kan (Mv. 3502/95) – 321,5 pont min. nélkül vezető: Dr. Herger László

10. Csertaparti Juszti rszmv szuka (Mv. 5035/96) – 190,5 pont min. nélkül vezető:

XI. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 1998.09.25.-27. CSEPREG

Eredmény

1. Csokolándy Arany rszmv szuka (Mv.1371/93) – 372,5 pont I./a. CACT, CACIT vezető: Kertész Sándor

2. Józsalaki Rudi rszmv kan (Mv.3502/95) – 367,5 pont I./b. CACT, Res. CACIT vezető: Dr. Herger László

3. Fatima z Lubej rszmv szuka (SPKP 871) – 358 pont I./c vezető: Partetic István, Sk

4. Cindy Zo Stredy rszmv szuka (SPKP 965) – 352,5 pont I./d. vezető: Takács Attila, Sk

5. Lucanapi Kincső rszmv szuka (Mv.2885/95) – 341 pont II./a. vezető: Szőke Tamás

6. Kőszegi-Vadász Astor vezető: ifj. Mayer Bertalan

7. Clea Zo Stredy rszmv szuka (SPKP 967) – 350,5 pont min. nélkül vezető: Kürthy Sándor, Sk

8. Mogyoródi-Nimród Alexa rszmv szuka (Mv.556/93) – 341 pont min.nélkül vezető: Noveczky Sándorné
„Legjobb mezei munka” és „Legjobb vízi munka” különdíja 

9. Hermes de la Betoule rszmv kan (LOF 2682/00591) – 313,5 pont min. nélk. vezető: Andre De Waele, B

10. Vadászfai Sikkes rszmv szuka (Mv.3029/95) – 305 pont min. nélkül vezető: Dr. Kovács Tibor

11. Csatárkai Parázs rszmv kan (Mv.3817/95) – 285,5 pont min. nélkül vezető: Bernáth Katalin
„Legjobb vércsapa munka” különdíja 

12. Ménesvölgyi-Vadász Luca rszm szuka (Mv.5256/96) – 237 pont min. nélkül vezető: Király Kornélia

XVI. CACIT SPECIÁLIS MAGYAR VIZSLA VERSENY 2006.09.30.-10.01. LÉBÉNY

Eredmény

1. Diansa Z Panskych lesu rszmv szuka (CLP/MOK/1445) – 397 pont I./a. CACT, CACIT vezető: Ing. Jirí Indra, Cz
„Legjobb mezei munka” és „Legjobb vízimunka” különdíja 

2. Zöldmáli Alma drszmv szuka (Mv.2800/03) – 389 pont I./b. Res. CACT, Res. CACIT vezető: Miczek Zsófia
„Legjobb erdei munka” különdíja 

3. Luppa-Vadász Gerle rszmv szuka (Mv.9233/00) – 386 pont I./c. vezető: Molnár Zsolt

4. Vad-Agyar Pimpó rszmv szuka (Mv.9704/01) – 378 pont I./d. vezető: Németh Tibor

5. Chiara Z Pufiho parku rszmv szuka (SPKP1561) – 351,5 pont vezető: Nagy Zoltán, Sk

6. Jumbo Z Pufiho parku rszmv kan ( SPKP 1709) – 394 pont II./a. vezető: Nagy Zoltán, Sk